Art series

Urban Symmetry

Az Urban Symmetry Duna-parti épületeket mutat be, melyeket kiemel környezetükből és zajmentes, homogén, minden külső vizuális információtól megtisztított térbe helyez. A sorozat mégsem tekinthető száraz építészeti tanulmánynak, mert nem a nyers valóságot ábrázolja: ha közelebbről megvizsgáljuk a fotográfiákat, felfedezhetjük, hogy egyik kép sem a teljes épületet mutatja, hanem annak tükrözött részletét. Az így létrejövő fiktív épületek mégis tökéletesen megfogják és magukba sűrítik eredetijük jellegét, mintha csak emberi arcokat, eltérő személyiségeket látnánk az épületportrékon.

Kapcsolat
Art series

Air Corridor

A sorozat kiindulópontjának tekinthető a 100 Year Old Houses című projekt, mely során nagykörúti épületek udvarát örökítettem meg békaperspektívából. Az Air Corridor fotográfiái továbblépnek, pontosabban a zárt udvarról kilépnek a nyílt utcára, és az égboltot nem az épületek által keretezve ábrázolják, hanem több irányba mutató, nyitott folyosóként, mely teret ad az épületeknek és elválasztja azokat. A 100 Year Old Houses centralitása és zártsága az Air Corridor című sorozatban feloldódik, más dinamikát és új értelmet adva ezzel a fotográfiáknak.

Kapcsolat
Art series

Reflection of emotion

Lehetünk egymás tükörképei? A Reflection of emotion sorozat képei a párkapcsolatok szereplőit, és egymáshoz való viszonyukat vizsgálják. A rendkívül személyes hatású fotográfiák mindig mást mutatnak: idomulnak a nézőikhez, és segítenek saját érzéseiket kivetíteni, a képekbe mélyedve pedig feltenni a kérdést: vajon tudjuk a választ?

Kapcsolat
Art series

Corner Symmetry

Corner Symmetry sorozatom képei Budapest egyedülálló formavilágából táplálkoznak: a létező épületek részleteiből alkotott különleges építmények egy alternatív valóságba vezetik nézőiket. Az alkotások akár önállóan, akár sorozatként installálva is kivételes elemeivé válhatnak bármely modern térnek.

Kapcsolat
Art series

Underground symmetry

A sorozat a 4-es metró állomásait örökíti meg ritkán látott pillanataikban, méghozzá üresen, ezért olyan részletek is megfigyelhetőek rajtuk, amelyek mellett a hétköznapi rohanásban könnyedén elsétálnánk. A képek a modern terek belevaló, fiatalos elemei: frissítik a teret, egyszerre keltenek bohém hatást vibráló színvilágukkal, és egyszerre elegánsak szimmetrikus, architektonikus formáikkal.

Kapcsolat
Art series

Auditorium

Monumentális terek, fenséges megjelenés – leginkább így jellemezném Auditorium sorozatomat. Az exkluzív fotográfiák Budapest színházait örökítette meg, olyan szögből, ahogyan kevesek láthatják: üresen! A különleges megjelenésű képeket leginkább hasonlóan elegáns terekbe javaslom, illetve irodákba, tárgyalótermekbe – és kifejezetten ajánlom a színházak szerelmeseinek is!

Kapcsolat
Art series

100 year old houses

Egyik híresebb sorozatom, a 100 year old houses nemzetközi szinten is felhívta magára a figyelmet: több neves online portál is írt a különleges fotográfiákról, amelyek újszerű nézőpontból, tökéletesen megtervezett kompozíciókkal mutatják be a budapesti épületeket, afféle alagútként az ég felé. Az exkluzív képek limitált darabszámban megvásárolhatóak, akár önmagukban, akár sorozatként.

Kapcsolat
Art series

Station

Az Station fotósorozat egymás mellett jeleníti meg a mozdulatlanságot és a mozgást, az álló időt és az elillanó pillanatot, melyek a képek letisztult geometriájának köszönhetően harmonikus egységet alkotnak egymással. A szigorúan megszerkesztett, kibillenthetetlen egységen belül mégis erős kontraszt feszül, de a mozdulatlan épületelemek határozott vonalai és a suhanó jármű testetlen elmosódottsága épp egymás mellett nyerik el igazi jelentésüket.

Kapcsolat